Albert Roger Willis

Professor

Description:

Magas szikár férfi. . Arca napcserzett. Erőteljes orr, fekete szakáll és kackiás bajusz. Az amúgy szigorú és tekintélyt parancsoló arcberendezését nevetőráncok és életvidámságtól és kedves ravaszságtól csillogó apró fekete szemei teszik kedvessé. Az embernek az a benyomása hogy egy vidám fickó próbál egy szigorú professzort játszani, de ezt a szerepet nem vesz túl komolyan. Öltözéke inkább praktikus és kényelmes mint elegáns. Városban is inkább kedveli a túrabakancsot és csizmát mint a félcipőt. Sötétzöld és sötétbarna színű ruházatot kedveli.
Mivel kalandjai során sokat nélkülöz, ezért amikor nem expedición van, élvezi az életet: ételeket, jó italokat szivarokat és legfőképp a hölgyek társaságát. Különleges módon vonzza a nőket. Nem monogám típus. Bár nem olyan népszerű mint egy némafilm sztár, azért van néhány hölgy rajongója. Egy kicsit megszokásból, egy kicsit a rajongó hölgyek elvárásából mindíg van nála egy pár fontos felszerelési tárgy, mely az expedíciói során is hasznos: kés, jegyzetfüzet a felfedezett rovarok rajzaival stb…

Bio:

Nem mondom hölgyem, elegáns kávéház! Mondja, gyakran jár ide? Csak azért kérdezem mert kellemes hely. Illik magácskához.
Elnézést.. Látom zavarba hoztam. A világért sem akartam visszaélni a helyzettel. Tudom, nem randévou-ra hívott hanem hogy interjút készítsen velem. Melyik újságtól is? A Natural History Magazin-től? Így ránézésre azt gondoltam volna hogy valamely divat magazin küldte önt. Valahogy nem tudom elképzelni magácskát mint biológust. Egy divatmodellnek jobban beillene.
Már megint zavarba hoztam.. Látja milyen hatással van rám? Na de komolyságot… Hahaha. Kérdezzen bármit.

Hogy hol születtem? Hát jó, kezdjük az elején. Nem sokan tudják de Velsz-ben születtem egy Llanbadoc nevű kis településen. Hetedikkén születtem, összesen kilencen voltunk testvérek. Igen szegény sorban nevelkedtem. Eredetileg egy nyelvészeti iskolába jártam, de nehéz anyagi helyetünknél fogva abba kellett hagynom tanulmányaimat és 14 évesen kénytelen voltam Londonba költözni egyik nagybátyámhoz. Kétkezi munkát végeztem, építkezésen segédkeztem. Sokat nélkülöztem abban az időben. Álmodni sem mertem akkor ilyen kávéházról mint ez itt.

A kereset mellett aztán folytathattam a tanulmányaimat. Középiskola után rajzot, térképkészítést tanítottam egy középiskolában, mellette levelezőn végeztem a Univerity of London egyetemen. Sokat jártunk terepre, és később az egyetemi expedíciók némelyikén is részt vehettem. Ekkor jártam először az Amazonas vidékén, és rögtön beleszerettem a természetkutatói munkába.

Ott ismerkedtem meg az ausztrál Harry Butler-el aki később híres professzor lett. Gondolom hallott róla. Csoda egy fickó annyit mondhatok! Csak a tréfán járt az esze egyfolytában. Szükségünk is volt egy kis vidámságra hisz egy amazonasi expedíció nem gyönge nőknek való. Kényelem vagy jóllakottság ismeretlen fogalom.

Emlékszem egyszer tréfából egy Amazonasi korallkígyót tett a hálózsákomba. Tudja ez az egyik legveszedelmesebb mérgeskígyó a világon. Persze nem valódi korallkígyó volt hanem egy ártatlan skarlát királykígyó, ami hasonlóan néz ki, de azért könnyen megkülönböztethető. Persze az ember a sátra félhomályában nem kezdi nézegetni a mérgeskígyót hogy valóban mérges-e. Egy szó mint száz, legalább ötven méteren keresztül rohantam üvöltve a dzsungelben fejemen a sátorponyvával, benne a megszeppent királykígyóval. Hahahha! Akkor persze nem röhögtem ilyen jót.

Mikor visszaértem a táborba és megláttam a nevetőgörcsben fetrengő Butlert, azonnal orrbavágtam. Gondolom látta már Buttler fényképét? Bekerült az Ausztrál biológiatankönyvekbe is. No most már tudja miért olyan görbe az orra. Két helyen törtem el ezzel a kezemmel. Ha hahah! Azok a boldog idők! Milyen fiatalok voltunk! Dehát magának mondom, aki maga is majdhogynem gyermek? Nem, ne is tagadja hogy még egyetemista növendéknek tetszik lenni. Nem? Ezt nem is vagyok hajlandó elhinni!

Mindenesetre nem ez volt az utolsó kalandom mérgeskígyókkal. A következő hat évben bejártam kelet indonéziát és eljutottam a Wallace vonalon túlra. Tudja ami elvéálasztja az ázsiai bioszférát az ausztráltól. Fantasztikus élőlényeket ismertem meg. Wallace utinaplói sokat segítettek a túlélésben, de ez sem mentett meg attól hogy néha bajba sodródjak. Egyszer egy Russel vipera mart meg itt a karomon. Gyorsan lefejeztem machete-mel és kiszívtam a mérgét de még így is majdnem belehaltam. Hason csúsztam a dzungelben segítségért kiabálva. Ha nem talál rám egy Koraway törzs-beli pápua vadász, biztos meghalok. A falu varázslója valahogy mégis megmentette az életemet, pedig minden számítás szerint meg kellett volna halnom. Nem sokra emlékszem haláltusámból, de amire mégis az oyan rettenetes hogy inkább nem beszélnék róla… Nem, ezt ne is kérje.

Mindenesetre a Koraway különös népség. A fa tetején építik kunyhóikat. Kedvesek voltak velem, és bár a nyevüket nemigen beszéltem valahogy különleges felépülésem után nagy tisztelettel vettek körül. Három hónapot éltem közöttük. Sokat tudnék mesélni…
A harapás nyoma a mai napig megvan a kezemen. Várjon, feltűröm az ingem ujját… Nézze, harminc centiméteres hegg maradt utána és a hús még mindig csomós alatta. Futtassa csak végig az ujját rajta! Na ne legyen ilyen szégyellős, adja csak ide a kezét. Mondták már hogy bársonyos az keze?…

Khm, nos hol is tartotunk? Ja igen a dzungel veszedelmei. Hát nem ez volt az utolsó kalandom a halállal. Egyszer, szintén Pápua Ujgineában épp egy kapitális Queen Alexandra pillangót sikerült elkapnom. Akkoriban már a New York-i Natural History Museum-nak dolgoztam. Ahogy épp lehajoltam hogy kiszabadítsam a lepkehálóból a csodálatos példányt, egy hatalmas ütést éreztem a fejemen és minden elsötétült előttem. Iszonyatos fájdalomra tértem magmhoz ami a nyakamból sugárzott ki. Azonnal magamhoz tértem és felpattantam. Kiderült hogy egy fiatal Sumba fejvadász-növendék épp engem szemelt ki hogy levágja a fejem és dicsőséggel térjen vissza törzséhez, bizonyítva férfivá válását. A szerencsétlen azt hitte belehaltam a parittyacsapásba, de én még éltem mikor éles késével nyiszálni kezdte a nyakamat! Kisasszony csak nem rosszul van? Lélegezzen mélyeket! Pincér! Egy pohár vizet a hölgynek, rosszul van!

Na, jobban van már? Hát látja a nyakamon a fejemet nemigaz? Úgyhogy gondolhatja hogy jól sült el a dolog! Mindenesetre a fiatal kutyaütő vadász ilyedtében hazáig szaladt, látva hogy a “halott” feltámadt. Jót nevettem volna rémült arcán én is, de sajnos még egy jó ideig fájt ha nevettem. Hahaha!

A körülményekhez képest elláttam a sebeimet és visszatértem New Yorkba amilyen sürgősen lehetett, de minden elővigyázatosságom ellenére a seb elfetrőződött és már magas lázzal érkeztem meg. Az életemet ezúttal egy régi Londoni orvos barátom, bizonyos Adrian Clarke mentette meg, aki maga is csak néhány éve lakik itt New Yorkban. Képzelje a rendőrségnek is segít, így kapott az alkalmon hogy egy ilyen nagy kés által ejtett sebet lásson el. Ő vezetett be egy nagyszerű társaságba is. Ez a társaság garanálja nekem hogy kalandban még itt a városban se legyen hiányom! Hahaha!

No de elég ezekből a rémes történetekből. Bizonyára meg akarja tekinteni a lepkegyűjteményemet. Nem jönne fel hozzám? Igen? Nagyszerű!

Főúr a számlát kérem!

Albert Roger Willis

Nyarlathotep álarcai peterfy Gabor